Hitelképesség és a lakossági hitelek szabályozása

A kormány 2009. év utolsó parlamenti ülésén elfogadta a hitelképesség és a lakossági hitelekról szóló kormány rendeletét.
Célja, hogy az polgárok tudatosan hozzanak döntéseket a hitelfelvételek során, csökkentsék a devizaalapú hiteleket és annak kockázatait.

A rendelet a hitelekre, kölcsönökre és lizingre vonatkozik. A hitelképesség vizsgálata a autóhitel, ingatlan hitel jelzálog hitel részére vonatkoznak ezekre külön szabályok vonatkoznak.

Sajnos hazánkban több mint 1.5 millió devizaalapú hitel sújtja, szinte minden családot érint ez a hitel. A válság következménye miatt a devizaárfolyamok emelkedtek és a bankok is emelték a kamataikat. Csak megjegyezzük, hogy azóta a forint ismét erős lett de az ebből eredő hátrányok nem csökkentek az hitel fel felvevőkre.

Ez a rendelet is a deviza hitelesek védelmében készült, ezen kívül számos intézkedés született ebben az évben, pl.: a szoc pol. helyett létrehozott állami kezességvállalással biztosított áthidaló kölcsön, hitel képességet vizsgáló rendelet.


A jogszabály szerint 2010. január elsejétől, csak hitelképességi vizsgálat után kaphat bárki is hitelt. A hitelt adóknak saját szabályzatukban kell rögzíteniük, a hitel feltételeket, mik azok a szempontok mely a hitel elbírálás során figyelembe vesznek. Mi számít jövedelemnek, milyen igazolásokat, nyilatkozatokat kérnek a hitel kérelem mellé.

Ez alapján számolódik ki a hitelezhetőségi limit. Ez a limit a forintban megállapított maximális havi törlesztési összeg. A bankintézmény csak olyan hitel adathatnak amit e szerinti összeget nem haladja meg. Euró hitel esetében a 80% -át más devizahitel esetében a 60% -ot nem haladhatja meg ez az összeg.

Ez a rendelet az lakás hitel, jelzálog típusára is vonatkozik.
Forint hitel esetében 75%
Euró hitel esetében 60%
Más devizahitel esetében 45% lehet.

Autóhitel esetében is van változás, a futamidő maximum 84 hónap lehet vagyis 7 évben maximálták azt.
Forint hitel esetében az autó 75%
Euró hitel esetében 60%
Más devizahitel esetében 45% lehet.

 

Lízingelési szabályok is módosultak az ingatlan lizing és az autó lizing esetében.
Forint hitel esetében az autó 80%
Euró hitel esetében 65%
Más devizahitel esetében 50% lehet.